Talán minden rendeződik?! (23)

Kinyitottam az ajtó és nem volt ott senki, csak egy nagy csokor rózsa. Elkezdtek folyni a könnyeim, apa rátette a kezét a vállamra. - Ne sírj drágám, itt vagyok – jött egy hang a legközelebbi bokorból, aztán kilépett Taemin. Először nem hittem a szememnek… úristen, Minnie itt van? Odarohantam hozzá átöleltem és megcsókoltam. Apa behívott minket. Megittunk egy nagy bögre kakaót, mindannyian, közben beszélgettünk: - Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem – ne hogy azt hidd, hogy nem örülök, csak nagy utat tettél meg… értem… - kicsit elpirultam, már nem volt jó, hogy apu is jelen van. - Kocsival jöttem… és azért jöttem ide, hogy elmondjam a szüleidnek, hogy minket nem választhatnak szét. Mert én még az életemnél is jobban szeretlek. És ha ezt nem értik meg akkor elrabollak, és elduglak egy kalitkába, hogy csak az enyém legyél. - Na, jó, az én lányomat, csak az engedélyemmel viszed el… de látom ezt a ragyogást a szemébe,úgyhogy megengedem. - Elnézést uram. És köszönöm. Azzal Minnie, átölelt és megcsókolt. Egész este beszélgettünk még, és együtt mentünk aludni… apa nem szólt érte. Másnap reggel reggeli közben anya megjelent. - Skye, gyere, hazaviszlek. - Anya, én úgy döntöttem, mivel, hogy úgyis elváltok, én apuval maradok. Minnie még aludt. Tehát őt anya nem látta. Hagytam egy cetlit neki, aztán elmentünk az ügyvédhez. Anya beleegyezett abba, hogy apunál maradhassak. Aláírtuk a papírokat, és összecsomagoltam a cuccaim, és átköltöztem apuhoz. Taemin már ébren volt, és a nappaliban ült. Átöleltük egymást és megcsókolt. Nagyon édes volt. Apu látta, hogy mennyire szeretjük egymást és úgy döntött, megajándékoz engem egy aprósággal: - Kincsem, mit szólnál hozzá, ha…